2. fejezet

Reggel arra keltem, hogy Luhan lába konkrétan a számban van, ami már nem először fordult elő. Nem tud normálisan aludni, ez tudományos tény. Nagy nehezen leszedtem magamról, de meg sem rezzent, csak aludt tovább. Kimásztam az ágyból, majd megpróbáltam a szobából kitalálni csukott szemmel, mivel a fény még zavarta a szememet. Második próbálkozásra találtam csak meg a kilincset, majd mikor átléptem a küszöböt, akarva akaratlanul is kipattantak a szemeim. A nappali és a konyha szinte csatatérré változott. Sehun a konyhában készített reggelit, feltéve ha az reggeli készítésnek számít, hogy a félig odaégett palacsintával kiabál, hogy miért nem akar normálisan megsülni. Bomi meg persze, hogy nem segít neki, inkább a kanapén eldőlve röhög, és dobálja a kis szakácsot a díszpárnákkal, amihez hozzátenném, hogy a saját pénzemből vettem őket, úgyhogy ezért még megnyúzom ezt a lányt.
Lényegében ez is egy megszokott reggel volt. Bomi és Sehun soha nem tudtak még normálisan viselkedni egymással. Mindig viccelődnek és cukkolják egymást, de főleg veszekednek. Abból egyik nap sincs hiány, és ez a mai nappal sincs másképp.

- Hogy tudtál te eddig egyedül életben maradni?- szólal meg harsányan Bomi, miközben a könnyeit törölgeti.
- Befognád? Elvileg te lennél a lány, neked kéne főznöd -ugrik Bomi torkának Sehun.
- Tudok is, de beléd még az étel is kár -szól vissza indulatosan barátnőm.

A folytatását már nem hallgattam, inkább elkaptam a narancslevet, meg egy poharat és visszaiszkoltam a szobámba. Mire beértem, Luhan már ülve a szemeit dörzsölgette.

- Jó reggelt, álomszuszék -dobtam le az üdítőt és a poharat az ágy mellé, és belevetettem magam a puha ágyba.
- Reggelt -hatalmas ásítás.- Mennyit aludtam?- néz rám enyhén felduzzadt szemeivel.
- Csak röpke tíz órát, ne is törődj vele -legyintek, majd öntök neki a narancsléből, amit egy húzásra meg is iszik.
Ráparancsolok, hogy szedje össze magát, menjen el zuhanyozni. Amint kilépett az ajtón gyorsan átöltöztem, majd kimerészkedtem. Mivel Luhan nem szaladt vissza kétségbeesetten, hogy mi a franc folyik odakint, így azt feltételeztem, hogy lecsillapodtak a kedélyek a két jómadár között.
A gyanúm be is igazolódott, ugyanis a konyha és a nappali tűrhetően festett, és a kiabálás is megszűnt.
Egy elégedett sóhaj után betrappoltam Bomihoz.

- Bomi, nem jössz velünk?- az említett épp elvolt terülve az ágyán. Jellemző.
- Hova mentek?- néz fel telefonjáról.
- Luhan még nem tudja, de elakarom rángatni itthonról, jót fog tenni a friss levegő neki, meg valami randi helyet is keresnem kéne -vakargatom tarkómat. Muszáj lesz ezt a randit jól összehoznom.
- Várj, várj -int le barátnőm, miközben felül.- Először is, Luhant most egy bomba sem tudná innen kirobbantani. Másodszor, el kéne jutni előbb odáig, hogy Soheenak bejön-e Luhan -néz rám furán.
- Jó, lehet picit előre szaladtam, de érzem a zsigereimben, hogy igent fog mondani, majd meglátod -mutogattam teljes átéléssel.- Luhant meg bízd rám, ha kell a hátamon viszem ki a levegőre.
Bomi reakciójából ítélve egyáltalán nem hisz abban, hogy sikerülhet Soheet és Luhant összeboronálni, de ez csak még inkább ösztönöz arra, hogy bebizonyítsam, menni fog.
- Akkor jössz?- kérdezek rá megint. Vág egy apró fintort, szóval nem.
- Mennék én, de csak a mai napom szabad, holnap megint hajtás lesz.
Igen, Bomi egy divatcégnél gyakornok, nagyon sokat kell neki melóznia, ha azt akarja, hogy teljes állásban felvegyék, de kemény, és kitartó lány, valamint van tehetsége is hozzá. Én egy kávézóban vagyok felszolgáló, de emellett el akarom kezdeni a főiskolát is, de még nem igazán tudom, hogy mit kezdjek magammal, szóval még várok vele. Luhan sportfőiskolára jár, Sehunnal karöltve.

- Amúgy Sehun merre van?- kérdeztem, miközben körbenéztem.
- Megöltem -Bomi arca kifejezéstelen volt, teljesen komolyan és nyugodtan közölte velem mindezt.
- Idióta, komolyan kérdeztem -forgatom szemeimet.
- Hazament, végre valahára. De azt mondta, hogy visszajön később, szóval ha lehet zárjátok be magatok után az ajtót.
Már épp mondtam volna valamit, mikor Luhan feje jelent meg az ajtóban.

- Kész vagyok, és jobban is érzem magam, köszi lányok -mosolygott hálásan, majd teljes testével beljebb jött. Már fel volt öltözve, így indulhattunk is.

- Akkor mi megyünk, szia Bomi -ragadtam karon Luhant és már húztam is a bejárati ajtó felé.
- Megyünk? Hová?- néz rám bambán az őzike szemű.
-  Elmegyünk a Han folyóhoz. Eszünk egy fagyit, szükséged van a friss levegőre. Befogsz golyózni, ha folyton a négy fal között kuksolsz -húztam fel cipőmet, majd felegyenesedve böktem hasba Luhant, hogy igyekezzen ő is. Vette az adást, és azonnal felvette ő is a tornacipőjét.

Izgatottan vetettük bele magunkat a városi nyüzsgésbe, bár Luhan inkább unottnak tűnt, mintsem izgatottnak, de azért próbált néha viccelődni, ami jó jel.
Miután vettünk magunknak egy-egy gombóc fagyit, lementünk a Han folyóhoz, és letelepedtünk az egyik padra. Miközben eszegettük az édességet nosztalgiáztunk kicsit.

- És arra emlékszel, mikor a hatodikos osztálykiránduláson Bomi kiöntötte Sehun bubble teajét és cserébe Sehun az ölébe hányt?- Luhan már szinte pukkadt, mire végig tudta mondani.
- Hogyne emlékeznék! Három órát állt a busz, míg Bomi anyukája nem hozott neki váltóruhát -görnyedtem össze a nevetéstől.
Húszperces röhögőgörcs után lenyugodtunk, és szépen lassan ismét tudtunk normálisan lélegezni.
- Na de a gimi se volt piskóta -legyintett Luhan.
- Ezekért a pillanatokért érdemes élni -Luhan csak egyetértően bólintott.

Lassan sötétedni kezdett, mi pedig jobbnak láttuk, ha hazaindulunk. Sokáig elbeszéltük az időt, szinte egész nap itt voltunk, ami nem is olyan rossz, legalább Luhan kiszellőztette a fejét. Közben eldöntöttem, hogy Luhan és Sohee randija itt lesz esedékes. Egy romantikus piknik sehogy sem sülhet el rosszul. Sohee és én úgyis egy helyen dolgozunk, sima ügy lesz kideríteni, hogy mik a kedvenc ételei. Egy zseni vagyok. 
Az utcákon szinte több ember volt, mint dél tájt, de ezt már megszokhatták a szöuli emberek. Ebben a városban sosincs nyugalom. Úgy döntöttünk, hogy visszafelé a sétáló utcákon megyünk, hogy nézelődhessünk a sok csábító kirakat között. Egy ideig el is foglaltuk magunkat ezzel, mikor Luhan  felém fordult arccal, és hirtelen megfeszült mellettem. Érdeklődve néztem arcára, ami kissé eltorzult, és feltűnően próbált nem az ellenkező irányba nézni. Kíváncsian kukkantottam ki mögüle, és azonnal megértettem, miért viselkedik ilyen furán.

- Ne is törődj vele, az a srác se fog jobban járni -próbáltam a dolgok jó oldalát mutatni, de Luhant nem igazán tudtam meggyőzni.
- Luhan!- a lány hirtelen előttünk termett, de a mellette sétáló fiú kezét nem eresztette el.
- Szia -intett neki tettetett boldogsággal barátom. Ez nem lesz jó.
- Ő az új barátnőd?- mért végig undorral a szemében. Nagy szerencséje volt, hogy nyilvános helyen futottunk össze, máskülönben biztos, hogy megtépném.
- Én..- Luhan nem tudta végig mondani, mert dühömben félbeszakítottam.
- Mint látom te sem keseregtél sokáig a szakítás miatt, ő miért tette volna?- dobáltam felé szavaimat, majd kézen fogtam Luhant, és ott hagytuk a szerelmespárt.
Hazafele az út csendben telt el, nem szóltunk egymáshoz. Luhan a földet pásztázta, én pedig nem is akartam megszólalni.
Már csak két utcányira voltunk a lakásunktól, mikor Luhan hirtelen elkapta a karomat és maga felé fordított. Szorosan magához ölelt, én pedig azonnal viszonoztam.
- Köszönöm -súgta, majd elengedtük egymást.
Mosolyogva tettük meg az utolsó pár métert, mikor is valaki megragadott a vállaimnál fogva.

- Hála az égnek!- sóhajtott fel megkönnyebbülten.- Ez a gonosz nőszemély nem enged be -ecsetelte felháborodottan Sehun, miközben az ablakunk felé biccentett fejével.

Bomi tényleg megcsinálta vele, nem hiszem el.

Luhannal elképedve néztünk egymásra, majd kitört belőlünk a röhögés. Sehun sértődötten húzott minket a ház felé, majd idegesen utasított arra, hogy nyissam ki az ajtót, mert már majd bepisil.

- Amúgy mióta álltál odakint?- kérdeztem, miközben a bejárati ajtót is kinyitottam.
- Délután kettő óta!- kiabálta, majd hallottuk a fürdőszoba ajtaját becsukódni. Még sosem láttam Sehunt ennyire futni.

Luhannal megint elnevettük magunkat, mikor realizálódott bennünk, hogy este hat is elmúlt már.