4. fejezet

A napok rohamosan telnek, egyre közelebb kerülünk ahhoz a bizonyos szombathoz. Mindennap vagy Luhan, vagy Sohee kérdezősködik egymás felől, ami egy idő után kezd sok lenni. Úgy érzem, hogy szétrobbanok a sok kérdéstől, amik közül a legtöbb csak értelmetlen zagyvaság, de őket most csak ez hozza lázba. Annyival előrébb kerültem ugyan, hogy megtudtam milyen ételeket, italokat és zenét szeret Sohee, így a piknik apró részleteit kidolgoztam, már csak meg kellene valósítani. Bomi meg én nem beszélünk, csak ha szükséges. Megbántott azzal, hogy belelépett abba a kényes témába. Sehun meg én...

- Parancsoljon. Jó étvágyat -osztom ki az utolsó péksüteményt egy kedves idős néninek, majd rutinosan lecserélem a megszokott munkaruhámat.
- Jó napunk volt ma is -mosolyog rám munkatársam. Ezen a napon nem Soheeval voltam beosztva, de nem is bántam. Még egy kérdés tőle, és megfojtom.
 - Szerintem is -helyeslően bólintok, majd megvárom, míg mindketten kiérünk az épületből, és gondosan bezárom az ajtót.
- Akkor holnap találkozunk -mosolyog rám, majd gyorsan megölel.
- Utolsó nap a héten, végre -ujjongok magamban, holott nekem még csak azután kezdődik a munka. Így utólag rossz ötlet volt pikniket szervezni, ráadásul Bomi sem segít benne nekem.
- Nekem mondod?- nevet.- Szia, Hani.
- Szia, Baekhyun -integetek távolodó alakjának.



Hazaérve isteni illatok csapják meg orromat, amik a konyhából jönnek. Lássuk be, egyáltalán nem összehasonlítható a szokásos égett szaggal, ami általában fogadni szokott. Lerúgom cipőmet, eldobom táskámat és hagyom, hogy az orrom vezessen. A nappalin áthaladva rend, és tisztaság köszön vissza rám, a szárító tele van friss, mosott ruhákkal. Hol vagyok, és hol a lakásunk? 

- Mi folyik itt?- adok hangot értetlenségemnek, miközben belépek a konyhába.
- Ez amolyan "bocsánatkérő vacsora a legidiótább barátnődtől" -áll fel a megterített asztaltól Bomi, majd a nyakamba veti magát.
Hezitálok kissé, hirtelen fel sem fogom, hogy mi történik, de gyorsan viszonozom gesztusát. Ölelkezésünk után egy széles mosollyal ülünk le egymás mellé.
- Kitettél magadért, ez valami mesés -motyogom teli szájjal.
- Ugyan -legyint, de arcán látom az elégedettséget.- Nézd -teszi le evőeszközeit, komoly tekintete által én is így teszek.- Tudom, hogy gonosz voltam, a lehető legkényesebb témával támadtalak le azon az estén, de tudnod kell, hogy nem volt szándékos. Szeretlek, Hani. Te vagy a legjobb barátnőm, mindig kiállok érted, sose hagynám, hogy szenvedj. Szeretném, ha elfelejtenénk ami történt, örülök neki, hogy te és Sehun képesek vagytok megint normálisan viselkedni egymással -hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem estek jól a szavai. Bomi mindig is kemény lány volt, hihetetlenül makacs személyiséggel rendelkezett, és csupán kevés ember ismerhette a valódi, törékeny mivoltát. Hálás voltam neki, hogy előttem sose rejtegette ezt az énjét.
- Szeretlek, Bomi -álltam fel, és szélsebesen öleltem magamhoz a kis idiótát.

Bomival együtt fürödtünk. Mikor depisek voltunk mindig ezt csináltuk, most viszont jobban közrejátszott a beszélgetésünk, amit nem akartunk félbe szakítani.

- Akkor segítesz a Sohee-Luhan randival kapcsolatban?- néztem rá kiskutya szemekkel, miközben kikászálódtunk a zuhany alól.
- Számíthatsz rám.
- Köszönöm. Holnap még dolgozom, szóval betudnál vásárolni hozzá? Összeírom a dolgokat és reggel indulás előtt odaadom.
- Tökéletes, holnap nekem úgysem kell dolgozni mennem.


Reggel első dolgom volt Bomi asztalára rakni a cetlit, majd egy pirítóssal a kezemben indultam el otthonról. Hála égnek sikerült időben felkelnem, persze az is segített, hogy Luhan már pár napja nem boldogít, így időben letudok feküdni aludni.

- Micsoda pontosság -köszönt mosolyogva Baekhyun a pult mögül.
- Csodálkozol? Végre rendesen kitudom aludni magam -kiáltom ki, miközben átöltözöm.

- Veszem észre. Mostanában látom Luhant hazamenni -Baekhyun Luhan szembe szomszédja, de azon kívül, hogy egy idősek semmi közös nincs bennük. Nem is barátkoznak egymással.
- Remélhetőleg mostantól otthon fog aludni -ülök le az egyik székre a pult előtt. Pénteken nincs nagy nyüzsgés, ilyenkor mindenki szórakozni megy munka után, vagy egyből haza, nem egy kávézóba. Ezért is várjuk annyira, mint a messiást.
- Na mert?- könyököl elém Baekhyun. Elég kíváncsi fajta, de emellett megbízható is. Most, hogy közelebb hajolt vettem csak észre, mennyire jóképű is. Szép, fehér bőréhez igazán illik a mostani ébenfekete haja, és a jellegzetes félmosolya. De nem. Nem érzek semmit iránta. Viszont valaki iránt az érzéseim megint zátonyra futottak, és ezt Bomi számlájára írom.
- Sohee és Luhan holnap randizni fognak -újságolom el, mire Baekhyun hátrahőköl.
- Neeeee, komolyan?- kérdezi lepetten, de mosolyogva.
- Becsszó -mutatom fel kisujjamat, amibe beleakasztja az övét, majd a szokásos rituálé után az akkor betévedő vendégekre terelődik a figyelmünk.

A mai nap gyorsvonatként telt el, Baekhyun sokkal elviselhetőbb, mint Sohee mostanság, de nem panaszkodom, örülök a boldogságának.

- Baekhyun, bezársz te?- kérdeztem az asztalokat törölgető fiútól. A hét minden egyes napján én zártam be, most kihasználom, hogy egy fiút osztottak be hozzám, és már amúgy is átöltöztem.
- Persze, menj csak -legyintett.
- Köszönöm, jó hétvégét -siettem ki az ajtón.
- Neked is -Baekhyun válaszát már csak tompán érzékelte fülem, ugyanis figyelmemet lekötötte a velem szemben feltűnő mellkas. A személy illata ismerős volt. Túl ismerős. Fejemet félve emeltem fel, semmi pénzért nem akarnék vele találkozni, amit nem is igazán értek. Hisz majdnem mindennap látom, mindig ott van nálunk, szétröhögjük együtt a fejünket, de csak akkor, ha más is ott van, ha nem csak ketten vagyunk.
- Szia -mosolya másként hat, mint általában.
- Szia -köszönök neki, majd hátrébb lépek, hisz éreztem arcomon leheletét, miközben köszönt.
- Haza mész?
- Igen. Te is jössz?- indulok el a lakásunk irányába, ő pedig némán követ.
Csend van. Túl nagy csend, és még öt háztömb van hátra.
- Napok óta nem is láttalak. Nem hiányoltad Bomi képét?- kérdezem, próbálok vicceskedő lenni, de ő ezt nem igazán viszonozza. Úgy viselkedik, mint régen.
- Ha megyek is hozzátok, akkor sem azért megyek, mert Bomi hiányzik -enyhén pösze hangja félmosolyt eredményez nálam, de rögtön visszanyerem komolyságomat.- Mindketten hiányzotok egy idő után.
- Sehun...- állok meg hirtelen, amit ő csak később vesz észre, és visszasétál elém.
- Hani, nem akarom folyton megjátszani magam -suttogja, mintha attól félne, hogy bárki is meghallja, pedig a környék csendes, kihalt. Alig meg el egy-két autó.
- Nem értelek -vonom össze szemöldökömet.
- Te is tudod. Bomi is tudja. Luhan meg főleg tudja, hogy nem vagyok ilyen -mutat végig magán, de még így sem értem.
- Miről beszélsz?
- Nem hiszem el -túr hajába, majd vissza is dugja farmerzsebébe kezét.- Tudjátok, hogy nem vagyok ilyen viccelődős típus. Nem szeretek hülyét csinálni magamból, de muszáj. Muszáj, mert máskülönben sose beszélnél velem -fejemet lehajtom.
- Miért?
- Hm?
- Miért most kell ezt mondanod? Eddig minden olyan jó volt. Tudtunk normálisan, kötetlenségek nélkül beszélgetni. Ha kettesben is maradtunk, tudtunk hülyülni. Miért?- néztem végül fel rá, Sehun viszont elkapta tekintetét.
- Tegnap beszéltem Bomival. Felhívott -továbbra sem nézett rám.
- Mit mondott?- megdöbbentem. Miért tette ezt Bomi? Sehun lenne az utolsó, akit felhívna, bármilyen gondja is volt.
- Nem igazán volt józan -végre rám emelte tekintetét, de inkább ne tette volna. Azt hittem lyukat éget a bőrömbe.
- Mit mondott?- hangom már szinte hisztérikusan csengett.
- Azt mondta, hogy miattam vesztetek össze. Hogy feljött az a régi téma. Rólunk.
- Én..- nem is tudtam igazán, hogy mit mondhatnék.- csak egy hülyeség volt, már el is felejtettem -ó, dehogyis.
- Te hülyeségnek tartod? Azt, ami történt?- szemkontaktusunk olyan erős volt, hogy szinte szikra pattant ki közöttünk.
- Te talán többnek tartod?- Sehun nem válaszolt, csak elkapta tekintetét. Szóval nem.
Horkantottam egyet, majd őt kikerülve indultam hazafelé. Lépteket hallottam magam mögül.
Sehun, minek akarsz ezek után is hozzánk jönni? 

- Már bocsánatot kértem -törte meg a csendet, mikor már épp az ajtót nyitottam volna ki. Sose beszéltük meg azt a dolgot, ami közöttünk történt, és még most sem látom az értelmét annak, hogy Sehun sem képes ezzel leállni.
- És szerinted az elég?- nézek rá cinikus mosollyal.
Sehun ismét nem válaszolt, én pedig kezdtem megunni ezt a nevetséges játszadozást, így hát befelé indultam.
- Mi mást tehetnék még?- tárja szét kezeit.
- Hagyj békén. Jó az, ami most van.
- Én hiányolom a régi Sehun-Hani hülyüléseket. Mármint, azokat az igazi hülyüléseket, ami előtte volt -szólalt meg Sehun, mikor megnyomtam a lift hívógombját.
- Én is -fordultam hátra.- De ezen már nem igazán tudunk javítani. Nem kérem, hogy legyél megint bohókás, ha nem akarod. Add önmagadat, mert hiába változnál meg, azt sose felejteném el.
- Hani -hangja idegesen csengett, pár másodperc alatt elém került.- Ne próbáld meg rám kenni az egészet. Ahhoz a dologhoz ketten kellettünk, be ne állítsd itt nekem, hogy megerőszakoltalak -búgta a képembe. Legszívesebben felképeltem volna, de igaza volt, emellett .. miért érzem úgy, hogy beindít, ha így beszél?
- Nem állítom be, de csalódtam benned. Én tényleg azt hittem, hogy szeretsz -erőm kezdett elhagyni, majdnem elsírom magam, de nem tehetem.
- Én szerettelek, csak...
- Csak mi? Az anyám jobb bőr volt?- az emlékek gondolatára elvetettem a liftezés elméletemet, elslisszoltam mellette, majd a lépcsők felé vettem az irányt. Csakhogy Sehun gyors, én pedig a fátyolos látásommal lassú vagyok, így esélyem sincs. Neki nyom a falnak, én pedig nem bírom tovább. Kezeimet nekifeszítem mellkasának, próbálom ellökni magamtól, de minden tettem hasztalan.
- Szeretlek, Hani. Mindig is szerettelek -felocsúdni nem volt időm, puha ajkak érnek enyéimhez. Karom lendülne, hogy felpofozzam, de a jól eső, bizsergető érzés arra ösztönöz, hogy beletúrjak barnás hajkoronájába. Pár perces nyelvcsatánknak a levegőhiány vet véget. Sehun beleborul nyakhajlatomba, én pedig minden mérgemet félretéve öleltem magamhoz. Hirtelen Sehun szipogó hangja üti meg a fülemet. Sír.
Óvatosan eltolom magamtól, hogy szemébe nézhessek. A szívem szakad meg, mikor könnyáztatta arcára pillantok. Még sohasem láttam ezelőtt sírni.
- Sajnálom, sajnálom -sírása csillapodott, de még mindig hüppögött. Más helyzetben aranyosnak tartanám Sehunt.
- Én is sajnálom -vallom be.- Nem kellett volna ennyire túl reagálnom, hiszen ismerem az anyámat. Ez volt az egyik oka annak, hogy minél előbb elköltöztem. Csak kissé szíven ütött, mikor közölték velem a barátaid, hogy te meg anyám .. éppen ...- nem akarom kimondani, mert akkor biztos ismét felidegesíteném magam.
- Nem voltam magamnál, kitudja miket tettek az italomba. Napokig még tükörbe se mertem nézni, nemhogy a szemedbe - végig simít alsó ajkamon hüvelykujjával.
Szomorkásan elmosolyodok.
- Csupán azt bánom, hogy emiatt elromlott a barátságunk. De már lehetünk megint jó barátok, ugye?- nézek rá reménnyel szemeimben. Most, hogy kimondtuk, amit gondoltunk, remélem megint tudunk együtt boldogan nevetgélni.
- Most vallottam be, hogy szeretlek és megcsókoltalak. Szerinted azt akarom, hogy a legeslegjobb barinőm legyél?- húzza fel egyik szemöldökét, de mindketten felkuncogtunk.
- Bolond -rázom fejemet.
- Hani -azonnal ránézek.- Elkezdhetnénk elölről?
Ez túl gyors. Túlságosan sok. Nem tudom, hogy mit akarok, és hogy mikor.
- Sehun -lefejtem derekamról kezeit.- Ez nekem sok volt most hirtelen. Hagy gondoljam át, kérlek.
- Rendben, jó éjt -ad puszit arcomra, majd hazamegy.
Fejemet hátradöntöm, így a falnak támasztom teljes testemet. Csak egy dolgot tudok biztosan. Jó nagy szarban vagyok.

3. fejezet

- Miért nem mentél haza?- ül még mindig elképedve Luhan a kanapén.
- Mert egy fogyaték a gyerek -ugrik mellé hahotázva Bomi.
Nem mondom, elég szépen kinevette Sehunt. Még a naptárjába is feljegyezte, és ezentúl minden évben megünnepeljünk a 'Sehun egy atomállat' napot. Bomi fogalmazott így, nem én.
- Befognád?- förmed rá az áldozat.- Tökéletes mentségem van -ül ki elégedett mosoly arcára.- Itt hagytam a lakáskulcsom.
Nemes egyszerűséggel köpöm ki a számban levő vizet, majd úgy elkezdek nevetni, hogy érzem, muszáj leülnöm. Inkább leestem a földre, mintsem leültem, de amint láttam a másik két barátom is hasonló helyzetbe került.

- Szemétládák -sziszegte Sehun.

Mire lenyugodtunk, Sehun már nem volt a nappaliban, vízcsobogást viszont hallottam, szóval valószínűleg tusolt. Bomi elment aludni, mert másnap korán kell kelnie, ahogy elvileg nekem is, de Luhannak még muszáj volt megnézni egy akciófilmet, mondván, így jobban érzi magát. A film közepe fele Sehun is csatlakozott, eszméletlen mennyi ideig képes fürödni fiú létére, én meg fogom a fejem, mikor megjön a vízszámla.
Mikor vége lett a filmnek, Sehun azonnal bedobta a szunyát, Luhan és én pedig felváltva megfürödtünk és elmentünk mi is aludni.
Tudtam, hogy ma is itt fog aludni, hisz ilyenkor vagy egy hétig itt eszi a fene, Sehunt úgyszintén, bár neki ehhez sose kellett szerelmi bánat. Mindketten egyedül élnek, szóval megértem, hogy inkább hozzánk jönnek, hisz itt mindig történik valami. Sosem unatkozunk, főleg ha ők is itt vannak.


- Hani!- bökdös valaki fennhangon.
- Hm..
- Hani!- a bökdösés átment rázogatásba.
- Hm..
- Ébredj fel!
- Mi van?- nyitom ki nagy nehezen a szemeimet, Luhan szinte a képembe mászik.
- Neked ma nem kell dolgoznod?- vakarja meg tarkóját.

Úgy pattanok ki az ágyból, mintha most közölték volna velem, hogy egy hetem van csak hátra.

- De, miért? Hány óra van?- toporzékolok, míg Luhan előveszi a mobilját.
- Tízperc múlva fél nyolc -mutatja fel a készüléket, én pedig úgy érzem, hogy itt helyben meghalok agyérszűkületben. Fél nyolckor kezdődik a munkaidőm, és én nyitom a kávézót.
- Nemár -sikítok aprót, majd elkezdem kifelé dobálni a szekrényemet. Nagy nehezen találok egy elfogadható összeállítást, majd reggeli és minden nélkül felkapom a táskámat, és már otthon sem vagyok.

Hét utcán végig sprintelni, ráadásul dugig emberekkel, nem rossz teljesítmény, és még így is két perccel korábban értem oda. Gyorsan kinyitottam, átöltöztem és előkészítettem az asztalokat a mai napra. Épp az egyiken rendezgettem a szalvétákat, mikor megérkezett Sohee.

- Jó reggelt, Hani -integet kedvesen, amit azonnal viszonzok.

Így belegondolva, Sohee nagyon is illik Luhanhoz. Mindketten babaarcúak, kedvesek, figyelmesek és igen jól néznek ki. Sohee engem mindig is egy idolra emlékeztetett. Szőke haja a mai napig rendellenesnek tűnik pár ember szemében, pedig szerintem kifejezetten jól áll neki. Remekül öltözködik és illedelmes is, nem az a kényeskedő típus.
Amióta együtt dolgozunk, azóta eléggé összebarátkoztunk, bár nem mondanám magunkat kifejezetten barátnőknek, de sokszor megosztottuk már egymással a gondjainkat, és próbáltunk lelket önteni a másikba. Az általános iskolában nem igazán vettük figyelembe a másikat, megvoltak a magunk barátai, az viszont tény, hogy nem igazán kedveltem, mert mikor felsőben beiratkozott a mi iskolánkba, elbolondította az összes fiút, beleértve Luhant is, és kivéve Sehunt. Ő sosem csípte a porcelánbaba lányokat. Persze minden fiú magának akarta, Luhan pedig szinte beleroskadt, hogy észre sem veszi, és ez nem is változott a gimiben sem, bár ott az is nehezítette Luhan dolgát, hogy Sohee másik osztályba járt.

- Hani, kivinnéd ezeket az utolsó asztalhoz ?- nyújtotta felém a megpakolt tálcát.
- Hogyne -vettem el tőle.
- Addig megcsinálom az utolsó kávé rendelést -fordult vissza a pulthoz, én pedig serényen kivittem a süteményekkel, és persze kávékkal megrakott tálcát. Mosolyogva meghajoltam, majd futólépésben siettem vissza Soheehoz.
Itt az idő, már csak egy asztalnál vannak vendégek, lassan zárunk, most bevethetem magam.

- Sohee?- ugrottam mellé.
- Hm?- láthatóan elvolt foglalva, hogy semmit se felejtsen ki a kávéból, így fel sem nézett rám.
- Kérdezhetek valamit?
- Amint ezt is kivitted, igen -nyomta kezembe a kávét, én pedig idegbeteg módjára kivittem, majd siettem vissza. Sohee nagyokat pislogott rám, épp a kasszát rendezgette.
- Szóval -kezdtem bele izgatottan, de azért volt bennem egy kis félsz. Kifújtam magam, majd elhadartam.- Mit gondolsz Luhanról?
Sohee a név hallatán rám nézett, dolgát abbahagyta.
- Miért?- húzta fel egyik szemöldökét.
- Ez csak egy ártatlan kérdés, na?- legyintettem, majd kíváncsian néztem rá.
- Luhan, Luhan, Luhan, Luhan..- mondogatta halkan a nevét, közben erősen gondolkodó fejet vágott.- Á, megvan -csettintett, majd rám nézett.- Ő az a babaarcú fiú, nem?
- De, ő az. A legjobb barátom -helyeseltem, aprót bólogatva.
- Hát.. nem ismerem -rántotta meg a vállát, majd indulni készült, de átugrottam a másik oldalára, jobb kezemet pedig a pultra tettem, hogy ne tudjon eliszkolni.

Jobb lesz, ha belemész a randiba, kicsi lány.

- De külsőleg?- szinte lyukat fúrtam a szemeibe, látszott rajta, hogy meg is volt illetődve.
- Nem láttam annyiszor, csak párszor futólag -köhécselt megszeppenve.
- Annyi elég, hogy gondolj róla valamit -forgattam meg szemeimet.
- Elég helyes -bökte ki, és mivel apró pír keletkezett arcán, hajába bújt.

Siker!

- Jó, hogy így gondolod, mert szerinte pedig irtó szép vagy -hajoltam közelebb hozzá, mosollyal az arcomon.
- Té..tényleg?- pislogott meglepetten, de a boldogságát nem tudta leplezni.
- Ühüm -bólogattam.
- Esetleg.. megtudnád adni a telefonszámát?- mint egy félőrült futottam az öltözőbe, hogy odaadhassam a számot, majd Sohee nyakába ugrottam, annyira örültem.

Miután minden vendég elment, mi szokásosan este hatkor zártunk. Soheeval elköszöntünk egymástól, én pedig dalolászva indultam haza.
Otthon minden csendes volt, Luhan a szobámban telefonozott, neki az egyetem csak két hónap múlva kezdődik, akárcsak Sehunnak, szóval addig semmi dolguk sincs.

- Szia, milyen volt a napod?- tette le a készüléket, és minden figyelmét rám fordította.
- A szokásos -dobom le táskámat.- Beszélnünk kell -nézek rá boldogan.
- Miről?- szemeiben egy kis félelmet látok megcsillanni.
Luhan nem ugrott a nyakamba boldogan, hogy álmai nője felhívta, így Sohee még nem tette meg, szóval van időm beavatni Luhant a randitervbe.
- Tudod, Soheeval egy helyen dolgozunk -ültem le az ágyra, vele szemben.
- Igen, tudom.
- Ma érdeklődött irántad -egy kis füllentés nem árt, máskülönben Luhan nem menne bele, ha tudná, hogy én szervezkedtem.
- H..hogy?
- Elkérte a telefonszámodat. Tuti, hogy randizni akar veled -somolyogtam.
- Viccelsz?- ölelt meg nagy hévvel, én viszont eltoltam magamtól.
- Nem viccelek, és szeretném, ha ezt nem szúrnád el -mutogattam mutatóujjammal fenyegetően, mire csak megadóan feltette kezeit.
- Jó, jó.

Hosszú idő után először látom tényleg boldognak, pedig Sohee még fel sem hívta.

- Megyek, eszek valamit -tápászkodok fel, erre pedig Luhan végre kiesett a bambulásból.- Ó, és még valami -álltam meg az ajtóban, és megvártam, míg rám néz.- Mondd neki, hogy a Han folyóhoz mentek majd randizni.
- Minek mennénk oda? Egy mozi elég, nem?- nézett rám furán.
- Na, ezért szervezem meg ezt a randit én -nyomtam meg az utolsó szót, Luhan pedig jobbnak látta, ha belemegy.

Kimentem a konyhába, nem én voltam az egyedüli, aki ilyenkor tud csak leülni enni.


- Jó étvágyat -szóltam oda az asztalnál evő Bominak. Válaszként elmormolt egy köszönöm-öt, persze teli szájjal.
- Képzeld, a tervem bejött. Sohee elkérte Luhan számát -ujjongva mondtam el a hírt neki, mire majdnem félrenyelt. Kuncogva foglaltam mellette helyet, majd én is nekiláttam az evésnek.
- Látom a pasid hazament -utaltam Sehunra. Nem néztem Bomira, de tudom, hogy felakadtak a szemei.
- Nem a pasim -morogta.
- Pedig olyanok vagytok, mint egy öreg házaspár -vontam vállat.
- Nem is tudom, hogy kivel falták fel szinte egymást mindennap fél évvel ezelőtt -tette keresztbe karjait, majd hátradőlt a székében.
Majdnem felrobbantam, mikor ezt meghallottam.
- Megbeszéltük, hogy ezt a témát nem feszegetjük többet. Ami volt, elmúlt -álltam fel, hogy a koszos tányéromat a mosogatógépbe rakjam.
- Akkor te meg ne boronálj össze az exeddel -megy el mellettem, szinte fellök.
Nagyot sóhajtok, majd elintézem az esti teendőimet.
Luhan boldogan újságolja el nekem, hogy Sohee felhívta, és a tervnek megfelelően a Han folyót mondta a találkozójuk helyének, ami szombaton lesz esedékes. Halvány mosollyal arcomon próbáltam meg örülni neki, de nyugtalan voltam Bomi viselkedése miatt. Nem akartam, hogy felhozza azt, ami köztem és Sehun között volt. Végre minden olyan, mint azelőtt, hogy összegabalyodtunk volna, erre Bomi a szememre hányja.
Luhan még hosszasan ecsetelte, hogy mit szeret Soheeban, meg hogy mennyire várja már a randit, én pedig csak ott ültem, fapofával, és csak agyaltam. Legszívesebben felpofoztam volna magam. Nem akarok rá gondolni, nem.
Vajon.. te gondolsz még rám, Sehun?

2. fejezet

Reggel arra keltem, hogy Luhan lába konkrétan a számban van, ami már nem először fordult elő. Nem tud normálisan aludni, ez tudományos tény. Nagy nehezen leszedtem magamról, de meg sem rezzent, csak aludt tovább. Kimásztam az ágyból, majd megpróbáltam a szobából kitalálni csukott szemmel, mivel a fény még zavarta a szememet. Második próbálkozásra találtam csak meg a kilincset, majd mikor átléptem a küszöböt, akarva akaratlanul is kipattantak a szemeim. A nappali és a konyha szinte csatatérré változott. Sehun a konyhában készített reggelit, feltéve ha az reggeli készítésnek számít, hogy a félig odaégett palacsintával kiabál, hogy miért nem akar normálisan megsülni. Bomi meg persze, hogy nem segít neki, inkább a kanapén eldőlve röhög, és dobálja a kis szakácsot a díszpárnákkal, amihez hozzátenném, hogy a saját pénzemből vettem őket, úgyhogy ezért még megnyúzom ezt a lányt.
Lényegében ez is egy megszokott reggel volt. Bomi és Sehun soha nem tudtak még normálisan viselkedni egymással. Mindig viccelődnek és cukkolják egymást, de főleg veszekednek. Abból egyik nap sincs hiány, és ez a mai nappal sincs másképp.

- Hogy tudtál te eddig egyedül életben maradni?- szólal meg harsányan Bomi, miközben a könnyeit törölgeti.
- Befognád? Elvileg te lennél a lány, neked kéne főznöd -ugrik Bomi torkának Sehun.
- Tudok is, de beléd még az étel is kár -szól vissza indulatosan barátnőm.

A folytatását már nem hallgattam, inkább elkaptam a narancslevet, meg egy poharat és visszaiszkoltam a szobámba. Mire beértem, Luhan már ülve a szemeit dörzsölgette.

- Jó reggelt, álomszuszék -dobtam le az üdítőt és a poharat az ágy mellé, és belevetettem magam a puha ágyba.
- Reggelt -hatalmas ásítás.- Mennyit aludtam?- néz rám enyhén felduzzadt szemeivel.
- Csak röpke tíz órát, ne is törődj vele -legyintek, majd öntök neki a narancsléből, amit egy húzásra meg is iszik.
Ráparancsolok, hogy szedje össze magát, menjen el zuhanyozni. Amint kilépett az ajtón gyorsan átöltöztem, majd kimerészkedtem. Mivel Luhan nem szaladt vissza kétségbeesetten, hogy mi a franc folyik odakint, így azt feltételeztem, hogy lecsillapodtak a kedélyek a két jómadár között.
A gyanúm be is igazolódott, ugyanis a konyha és a nappali tűrhetően festett, és a kiabálás is megszűnt.
Egy elégedett sóhaj után betrappoltam Bomihoz.

- Bomi, nem jössz velünk?- az említett épp elvolt terülve az ágyán. Jellemző.
- Hova mentek?- néz fel telefonjáról.
- Luhan még nem tudja, de elakarom rángatni itthonról, jót fog tenni a friss levegő neki, meg valami randi helyet is keresnem kéne -vakargatom tarkómat. Muszáj lesz ezt a randit jól összehoznom.
- Várj, várj -int le barátnőm, miközben felül.- Először is, Luhant most egy bomba sem tudná innen kirobbantani. Másodszor, el kéne jutni előbb odáig, hogy Soheenak bejön-e Luhan -néz rám furán.
- Jó, lehet picit előre szaladtam, de érzem a zsigereimben, hogy igent fog mondani, majd meglátod -mutogattam teljes átéléssel.- Luhant meg bízd rám, ha kell a hátamon viszem ki a levegőre.
Bomi reakciójából ítélve egyáltalán nem hisz abban, hogy sikerülhet Soheet és Luhant összeboronálni, de ez csak még inkább ösztönöz arra, hogy bebizonyítsam, menni fog.
- Akkor jössz?- kérdezek rá megint. Vág egy apró fintort, szóval nem.
- Mennék én, de csak a mai napom szabad, holnap megint hajtás lesz.
Igen, Bomi egy divatcégnél gyakornok, nagyon sokat kell neki melóznia, ha azt akarja, hogy teljes állásban felvegyék, de kemény, és kitartó lány, valamint van tehetsége is hozzá. Én egy kávézóban vagyok felszolgáló, de emellett el akarom kezdeni a főiskolát is, de még nem igazán tudom, hogy mit kezdjek magammal, szóval még várok vele. Luhan sportfőiskolára jár, Sehunnal karöltve.

- Amúgy Sehun merre van?- kérdeztem, miközben körbenéztem.
- Megöltem -Bomi arca kifejezéstelen volt, teljesen komolyan és nyugodtan közölte velem mindezt.
- Idióta, komolyan kérdeztem -forgatom szemeimet.
- Hazament, végre valahára. De azt mondta, hogy visszajön később, szóval ha lehet zárjátok be magatok után az ajtót.
Már épp mondtam volna valamit, mikor Luhan feje jelent meg az ajtóban.

- Kész vagyok, és jobban is érzem magam, köszi lányok -mosolygott hálásan, majd teljes testével beljebb jött. Már fel volt öltözve, így indulhattunk is.

- Akkor mi megyünk, szia Bomi -ragadtam karon Luhant és már húztam is a bejárati ajtó felé.
- Megyünk? Hová?- néz rám bambán az őzike szemű.
-  Elmegyünk a Han folyóhoz. Eszünk egy fagyit, szükséged van a friss levegőre. Befogsz golyózni, ha folyton a négy fal között kuksolsz -húztam fel cipőmet, majd felegyenesedve böktem hasba Luhant, hogy igyekezzen ő is. Vette az adást, és azonnal felvette ő is a tornacipőjét.

Izgatottan vetettük bele magunkat a városi nyüzsgésbe, bár Luhan inkább unottnak tűnt, mintsem izgatottnak, de azért próbált néha viccelődni, ami jó jel.
Miután vettünk magunknak egy-egy gombóc fagyit, lementünk a Han folyóhoz, és letelepedtünk az egyik padra. Miközben eszegettük az édességet nosztalgiáztunk kicsit.

- És arra emlékszel, mikor a hatodikos osztálykiránduláson Bomi kiöntötte Sehun bubble teajét és cserébe Sehun az ölébe hányt?- Luhan már szinte pukkadt, mire végig tudta mondani.
- Hogyne emlékeznék! Három órát állt a busz, míg Bomi anyukája nem hozott neki váltóruhát -görnyedtem össze a nevetéstől.
Húszperces röhögőgörcs után lenyugodtunk, és szépen lassan ismét tudtunk normálisan lélegezni.
- Na de a gimi se volt piskóta -legyintett Luhan.
- Ezekért a pillanatokért érdemes élni -Luhan csak egyetértően bólintott.

Lassan sötétedni kezdett, mi pedig jobbnak láttuk, ha hazaindulunk. Sokáig elbeszéltük az időt, szinte egész nap itt voltunk, ami nem is olyan rossz, legalább Luhan kiszellőztette a fejét. Közben eldöntöttem, hogy Luhan és Sohee randija itt lesz esedékes. Egy romantikus piknik sehogy sem sülhet el rosszul. Sohee és én úgyis egy helyen dolgozunk, sima ügy lesz kideríteni, hogy mik a kedvenc ételei. Egy zseni vagyok. 
Az utcákon szinte több ember volt, mint dél tájt, de ezt már megszokhatták a szöuli emberek. Ebben a városban sosincs nyugalom. Úgy döntöttünk, hogy visszafelé a sétáló utcákon megyünk, hogy nézelődhessünk a sok csábító kirakat között. Egy ideig el is foglaltuk magunkat ezzel, mikor Luhan  felém fordult arccal, és hirtelen megfeszült mellettem. Érdeklődve néztem arcára, ami kissé eltorzult, és feltűnően próbált nem az ellenkező irányba nézni. Kíváncsian kukkantottam ki mögüle, és azonnal megértettem, miért viselkedik ilyen furán.

- Ne is törődj vele, az a srác se fog jobban járni -próbáltam a dolgok jó oldalát mutatni, de Luhant nem igazán tudtam meggyőzni.
- Luhan!- a lány hirtelen előttünk termett, de a mellette sétáló fiú kezét nem eresztette el.
- Szia -intett neki tettetett boldogsággal barátom. Ez nem lesz jó.
- Ő az új barátnőd?- mért végig undorral a szemében. Nagy szerencséje volt, hogy nyilvános helyen futottunk össze, máskülönben biztos, hogy megtépném.
- Én..- Luhan nem tudta végig mondani, mert dühömben félbeszakítottam.
- Mint látom te sem keseregtél sokáig a szakítás miatt, ő miért tette volna?- dobáltam felé szavaimat, majd kézen fogtam Luhant, és ott hagytuk a szerelmespárt.
Hazafele az út csendben telt el, nem szóltunk egymáshoz. Luhan a földet pásztázta, én pedig nem is akartam megszólalni.
Már csak két utcányira voltunk a lakásunktól, mikor Luhan hirtelen elkapta a karomat és maga felé fordított. Szorosan magához ölelt, én pedig azonnal viszonoztam.
- Köszönöm -súgta, majd elengedtük egymást.
Mosolyogva tettük meg az utolsó pár métert, mikor is valaki megragadott a vállaimnál fogva.

- Hála az égnek!- sóhajtott fel megkönnyebbülten.- Ez a gonosz nőszemély nem enged be -ecsetelte felháborodottan Sehun, miközben az ablakunk felé biccentett fejével.

Bomi tényleg megcsinálta vele, nem hiszem el.

Luhannal elképedve néztünk egymásra, majd kitört belőlünk a röhögés. Sehun sértődötten húzott minket a ház felé, majd idegesen utasított arra, hogy nyissam ki az ajtót, mert már majd bepisil.

- Amúgy mióta álltál odakint?- kérdeztem, miközben a bejárati ajtót is kinyitottam.
- Délután kettő óta!- kiabálta, majd hallottuk a fürdőszoba ajtaját becsukódni. Még sosem láttam Sehunt ennyire futni.

Luhannal megint elnevettük magunkat, mikor realizálódott bennünk, hogy este hat is elmúlt már.

1. fejezet

- Sajnálom.
- Te ezt elhiszed?- fejemet elfordítom egy halk sóhaj kíséretében.
El, hisz már annyiszor megtörtént.
- Nem volt hozzád való -simítok végig ismét hátán, nyugtatásképpen.
- Pedig tényleg azt hittem, hogy szeret.
Mindig ezt hiszed.
- Feküdj le. Én megyek és csinálok neked egy szendvicset -állok fel és indulok is a konyha felé.
- Hani -nevem hallatára hátra fordulok.
Kipislogja szemeiből a kósza könnyeket, és egy hálás mosoly kíséretében befekszik ágyamba.- Köszönöm.
- Semmiség, erre valók a barátok -mosolygok én is bátran, hátha ragad valami rá a jókedvemből.
- Szeretlek -hüppög egyet, majd a távirányítóért nyúl.
- Én is téged, Luhan -magára hagyom a szobámban.

Túl sokszor futottuk már le ezeket a köröket. Mindig ugyanez van. Már lassan nem bírom ki épp idegekkel.

- Jobban van?

- Igazán segíthettél volna megvigasztalni -korholom le Sehunt, aki a konyhapultra támaszkodva falatozik az előtte levő sütis tányérról.
- Hülyéskedsz velem?- morran fel.
- Nem -teszem keresztbe karjaimat mellem alatt.- Neked is ugyanúgy a barátod, mellette kéne állnod a nehéz időkben.
- Hani, most őszintén, volt Luhannak egyszer is nem nehéz ideje?- felhúzza egyik szemöldökét. Jogos.
- Ez azért kicsit túlzás, te is tudod -utam a hűtőhöz vezet, hogy valami hozzávalót keressek a szendvicshez.
- Ugyan, a srác úgy falja a csajokat, mint más a csipszet.
- Hú, micsoda költői hasonlat, köszönjük Oh Sehun művész úr -játékosan tapsolok párat, mire hozzám vág egy fintort és el is tűnik a nappaliban.
- Mikor óhajtasz hazamenni?- kérdezem, miközben az utolsó munkálatokat hajtom végre Luhan ételén.
- Zavarok?- jön be ismét a konyhába az üres tányérral, majd az egyik pohár után nyúl. Legalább odáig eljutottunk, hogy nem nekem kell levadászni a kajamaradékokat és a koszos evőeszközöket, na meg a tányérokat.
- Nem akartam így fogalmazni -csípek arcába, miközben leküld egy pohár vizet torkán.
- Jól van, ezt megjegyeztem -visszacsíp, viszont ő a hasamba.
- Inkább ezt vidd be Luhannak -nyomom a kezébe a tálcát és betessékelem a szobába.

Lehuppanok a kanapéra és gondolkodni kezdek. Sajnos Luhan elég sokszor kerül mély pontra, ami a lányokat illeti. Mintha egyfajta kapuzárási pánik lenne úrrá rajta, holott csupán 20 éves, de mindenáron barátnőt akar. Mi meg fogjuk a fejünket mellette, bár Sehun már hozzá szokott és nem igazán töri magát azzal, hogy Luhannak segítsen, de velem más a helyzet. Én jobban a szívemre veszem Luhan sorsát, ahogy Sehunét is, hisz mégiscsak lányból vagyok. Nekem többet jelentenek ők, mint puszta barátok, szinte a testvéreim. Igazából csak a gimis éveinkben találtunk egymásra a fiúkkal, és mára már lesem tudom magamról vakarni őket. Na nem, mintha akarnám, csak a nap huszonnégy órájában megnehezítik az életemet és egy idő után besokallok tőlük. Aztán ott van még Bomi is, a legjobb barátnőm, akivel közösen lakunk a lakásban. Mi négyen alkotjuk a nagy csapatot, ahol mindig történik valami. Sehun belém álló könyöke térített vissza az elmélkedésből.

- Hogy van?- kérdezek rá rögtön.
- Már jobban néz ki -sóhajt egyet.- Bomi mikor jön?
- Egy fél óra és itt lesz, ne aggódj -legyintek.
- Felemelő -forgatja unottan szemeit.
- Ő lakik itt, nem te, És ha lehet, most ne öljétek egymást. Luhannak nem jönne jól -figyelmeztető hangom kicsit sem hatja meg a mellettem elterülő barnát, csak egy vállrántásra méltat és már le is köti magát a tévében menő agyatlan celeb műsorral.


Feltápászkodom helyemről, úgy döntök meglesem Luhant. Amúgy sincs semmi más dolgom, és aggódom is érte.

A szoba ajtó résnyire volt kinyitva, fény nem, de hangok annál inkább szűrődtek ki az apró résen. A tévém szinte üvöltött, de Luhan annyira fáradt volt, hogy nem izgatta a dolog. Lehalkítottam a készüléket, majd halkan az ágy szélére ültem, mint mikor vigasztaltam. Óvatosan betakargattam és csak figyeltem.
Megérdemelne már egy normális lányt ez az angyali fiú. Mondjuk az sem lenne rossz pont, ha ő is normálisan állna a kapcsolataihoz, és nem kacsintgatna más lányokra, mikor barátnője van. Tudom, nehéz dolog, de segíteni akarok neki. Segítenem kell.

- Hát te itt vagy?- Bomi hangjára hátrafordulok.- Már mindenhol kerestelek -csukja be halkan maga után az ajtót.
- Sehun?- kérdezem meglepetten. Miért nem mondta meg neki, hogy itt vagyok?
- Durmol, szokásához híven -legyint szem forgatva.
- Értem -visszafordulok Luhanhoz, míg barátnőm leül mellém.
- Megint?- mutat rá egy nehéz sóhaj után.
Válaszképpen csak biccentek egyet, majd hajam piszkálásába kezdek.
- Jaj, ne!- csóválja fejét Bomi.
- Mi van?- nézek rá furán.
- Ha a hajadat birizgálod, akkor egy Hani féle terven agyalsz. Ne kímélj -kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, mire nagy hévvel felé fordultam.
- Összehozom Luhant Soheeval -mesélem el az isteni tervemet csillogószemekkel, mire egy fejbeütést kapok. Durcásan masszírozom a gyenge, de nem jól eső ütés helyét.
- Mi bajod van ezzel a tervvel?- pöcköltem lábon, mire elkuncogta magát, és Luhan átfordult a másik felére.
Mindketten rákaptuk tekintetünket, a légkör hirtelen komoly lett.
- Oké, hozd össze őket. Legalábbis próbáld meg -töri meg a csendet Bomi fáradt hangja.
Persze, sok tervem vallott már kudarcot, de ennek tökéletesen kell elsülnie. Ha összehozom azzal a lánnyal, akibe már isten tudja mióta bele van zúgva, én leszek a világ legboldogabb embere, Luhan után persze.
- Menni fog -közlöm eltökélten, majd még néztük Luhan meggyötört arcát egy kicsit, végül magára hagytuk.
- Megyek, ledőlök, jó?- Bomi kérdésére csak bólintottam egyet. Mindenhol lekapcsoltam a villanyokat, Sehunt meg se próbáltam felkelteni, inkább ráterítettem egy pokrócot és elsiettem zuhanyozni. Míg áztattam magam a meleg víz alatt, addig kigondoltam a tervet. Hétfőn első dolgom lesz megkeresni Soheet, de addig még ki kell bírnom egy vasárnapot, és Luhant sem ártana felvidítani valami programmal.

Egy félórás tusolás után elbattyogtam a szobámig, majd Luhant arrébb lökdösve befeküdtem az ágyamba. Sokszor aludtunk már együtt, hol részegen, hol azért, mert valamelyikünknek csak szimplán szüksége volt a szeretetre, de sosem gondoltam rá úgy, mint egy pasijelöltre. Nem tudnék szemet hunyni a sok éves barátságunkra, és egyébként sem vagyunk egymás esetei.

Már épp sikerült elbóbiskolnom, mikor érintést éreztem oldalamon. Annyira fáradt voltam, hogy se kedvem, se erőm nem volt leszedni magamról Luhan karját.