- Sajnálom.
- Te ezt elhiszed?- fejemet elfordítom egy halk sóhaj kíséretében.
El, hisz már annyiszor megtörtént.
- Nem volt hozzád való -simítok végig ismét hátán, nyugtatásképpen.
- Pedig tényleg azt hittem, hogy szeret.
Mindig ezt hiszed.
- Feküdj le. Én megyek és csinálok neked egy szendvicset -állok fel és indulok is a konyha felé.
- Hani -nevem hallatára hátra fordulok.
Kipislogja szemeiből a kósza könnyeket, és egy hálás mosoly kíséretében befekszik ágyamba.- Köszönöm.
- Semmiség, erre valók a barátok -mosolygok én is bátran, hátha ragad valami rá a jókedvemből.
- Szeretlek -hüppög egyet, majd a távirányítóért nyúl.
- Én is téged, Luhan -magára hagyom a szobámban.
Túl sokszor futottuk már le ezeket a köröket. Mindig ugyanez van. Már lassan nem bírom ki épp idegekkel.
- Jobban van?
- Hülyéskedsz velem?- morran fel.
- Nem -teszem keresztbe karjaimat mellem alatt.- Neked is ugyanúgy a barátod, mellette kéne állnod a nehéz időkben.
- Hani, most őszintén, volt Luhannak egyszer is nem nehéz ideje?- felhúzza egyik szemöldökét. Jogos.
- Ez azért kicsit túlzás, te is tudod -utam a hűtőhöz vezet, hogy valami hozzávalót keressek a szendvicshez.
- Ugyan, a srác úgy falja a csajokat, mint más a csipszet.
- Hú, micsoda költői hasonlat, köszönjük Oh Sehun művész úr -játékosan tapsolok párat, mire hozzám vág egy fintort és el is tűnik a nappaliban.
- Mikor óhajtasz hazamenni?- kérdezem, miközben az utolsó munkálatokat hajtom végre Luhan ételén.
- Zavarok?- jön be ismét a konyhába az üres tányérral, majd az egyik pohár után nyúl. Legalább odáig eljutottunk, hogy nem nekem kell levadászni a kajamaradékokat és a koszos evőeszközöket, na meg a tányérokat.
- Nem akartam így fogalmazni -csípek arcába, miközben leküld egy pohár vizet torkán.
- Jól van, ezt megjegyeztem -visszacsíp, viszont ő a hasamba.
- Inkább ezt vidd be Luhannak -nyomom a kezébe a tálcát és betessékelem a szobába.
Lehuppanok a kanapéra és gondolkodni kezdek. Sajnos Luhan elég sokszor kerül mély pontra, ami a lányokat illeti. Mintha egyfajta kapuzárási pánik lenne úrrá rajta, holott csupán 20 éves, de mindenáron barátnőt akar. Mi meg fogjuk a fejünket mellette, bár Sehun már hozzá szokott és nem igazán töri magát azzal, hogy Luhannak segítsen, de velem más a helyzet. Én jobban a szívemre veszem Luhan sorsát, ahogy Sehunét is, hisz mégiscsak lányból vagyok. Nekem többet jelentenek ők, mint puszta barátok, szinte a testvéreim. Igazából csak a gimis éveinkben találtunk egymásra a fiúkkal, és mára már lesem tudom magamról vakarni őket. Na nem, mintha akarnám, csak a nap huszonnégy órájában megnehezítik az életemet és egy idő után besokallok tőlük. Aztán ott van még Bomi is, a legjobb barátnőm, akivel közösen lakunk a lakásban. Mi négyen alkotjuk a nagy csapatot, ahol mindig történik valami. Sehun belém álló könyöke térített vissza az elmélkedésből.
- Hogy van?- kérdezek rá rögtön.
- Már jobban néz ki -sóhajt egyet.- Bomi mikor jön?
- Egy fél óra és itt lesz, ne aggódj -legyintek.
- Felemelő -forgatja unottan szemeit.
- Ő lakik itt, nem te, És ha lehet, most ne öljétek egymást. Luhannak nem jönne jól -figyelmeztető hangom kicsit sem hatja meg a mellettem elterülő barnát, csak egy vállrántásra méltat és már le is köti magát a tévében menő agyatlan celeb műsorral.
Feltápászkodom helyemről, úgy döntök meglesem Luhant. Amúgy sincs semmi más dolgom, és aggódom is érte.
A szoba ajtó résnyire volt kinyitva, fény nem, de hangok annál inkább szűrődtek ki az apró résen. A tévém szinte üvöltött, de Luhan annyira fáradt volt, hogy nem izgatta a dolog. Lehalkítottam a készüléket, majd halkan az ágy szélére ültem, mint mikor vigasztaltam. Óvatosan betakargattam és csak figyeltem.
Megérdemelne már egy normális lányt ez az angyali fiú. Mondjuk az sem lenne rossz pont, ha ő is normálisan állna a kapcsolataihoz, és nem kacsintgatna más lányokra, mikor barátnője van. Tudom, nehéz dolog, de segíteni akarok neki. Segítenem kell.
- Hát te itt vagy?- Bomi hangjára hátrafordulok.- Már mindenhol kerestelek -csukja be halkan maga után az ajtót.
- Sehun?- kérdezem meglepetten. Miért nem mondta meg neki, hogy itt vagyok?
- Durmol, szokásához híven -legyint szem forgatva.
- Értem -visszafordulok Luhanhoz, míg barátnőm leül mellém.
- Megint?- mutat rá egy nehéz sóhaj után.
Válaszképpen csak biccentek egyet, majd hajam piszkálásába kezdek.
- Jaj, ne!- csóválja fejét Bomi.
- Mi van?- nézek rá furán.
- Ha a hajadat birizgálod, akkor egy Hani féle terven agyalsz. Ne kímélj -kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, mire nagy hévvel felé fordultam.
- Összehozom Luhant Soheeval -mesélem el az isteni tervemet csillogószemekkel, mire egy fejbeütést kapok. Durcásan masszírozom a gyenge, de nem jól eső ütés helyét.
- Mi bajod van ezzel a tervvel?- pöcköltem lábon, mire elkuncogta magát, és Luhan átfordult a másik felére.
Mindketten rákaptuk tekintetünket, a légkör hirtelen komoly lett.
- Oké, hozd össze őket. Legalábbis próbáld meg -töri meg a csendet Bomi fáradt hangja.
Persze, sok tervem vallott már kudarcot, de ennek tökéletesen kell elsülnie. Ha összehozom azzal a lánnyal, akibe már isten tudja mióta bele van zúgva, én leszek a világ legboldogabb embere, Luhan után persze.
- Menni fog -közlöm eltökélten, majd még néztük Luhan meggyötört arcát egy kicsit, végül magára hagytuk.
- Megyek, ledőlök, jó?- Bomi kérdésére csak bólintottam egyet. Mindenhol lekapcsoltam a villanyokat, Sehunt meg se próbáltam felkelteni, inkább ráterítettem egy pokrócot és elsiettem zuhanyozni. Míg áztattam magam a meleg víz alatt, addig kigondoltam a tervet. Hétfőn első dolgom lesz megkeresni Soheet, de addig még ki kell bírnom egy vasárnapot, és Luhant sem ártana felvidítani valami programmal.
Egy félórás tusolás után elbattyogtam a szobámig, majd Luhant arrébb lökdösve befeküdtem az ágyamba. Sokszor aludtunk már együtt, hol részegen, hol azért, mert valamelyikünknek csak szimplán szüksége volt a szeretetre, de sosem gondoltam rá úgy, mint egy pasijelöltre. Nem tudnék szemet hunyni a sok éves barátságunkra, és egyébként sem vagyunk egymás esetei.
Már épp sikerült elbóbiskolnom, mikor érintést éreztem oldalamon. Annyira fáradt voltam, hogy se kedvem, se erőm nem volt leszedni magamról Luhan karját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése